1913 - szép augusztusi éjszaka. A büszke császárváros jellegzetes épületeit látjuk. Torzonborz, hatalmas alak tántorog részegen az utcán. Apró nőcske szólítja le az óriást, az arcon köpi, és félreérthetetlen mozdulattal mutatja, hogy tűnjön el. A kis cseléd nem tágít, szinte megbabonázva követi a férfit. Moosbrugger hirtelen irányt változtatva megpróbál elbújni előle, de a nőcske alázatosan várakozik. Az óriás kimászik rejtekéből, bal karja bilincsként fonódik a nő nyakára, jobbjával pedig ritmikusan döfködi késével a rúgkapáló testet.

Ulrich, a film hőse a tárgyalóteremben találkozik először Moosbruggerrel, akit kimosakodva, vadonatúj öltönyben, szelíd erőt és jó szándékot sugárzó arccal látunk viszont. "Ha az emberiség mint egész álmodni tudna, mindenképpen megszületne Moosbrugger" - jegyzi be Ulrich leplezetlen kíváncsisággal a noteszébe. Az érdeklődők között felbukkan Ulrich nagynénje, Diotima is. Szépsége különös fénnyel ragyog ebben a bűnös levegőjű teremben - ez olvasható ki a harmincöt év körüli Ulrich rendkívüli intelligenciát, erőt és mindezzel ritkán párosuló érzékenységet tükröző tekintetéből. Az asszony emlékezteti a Párhuzam-akció alakuló ülésére, majd elviharzik, hogy megtegye a szükséges előkészületeket.

A Párhuzam-akció alakuló ülésén, amelynek célja az I. Ferenc József császár uralkodása hetvenedik évfordulójának méltó megünneplését előkészíteni, a titkárrá választott Ulrich egy ezüst gyümölcsöstál tükröződésében párhuzamosan figyel két ajtónyílást. Az egyikből Rachel, Diotima komornája lesi őt, a másikból Szolimán figyeli Rachelt. A megfigyelés a filozofikus hangulatú este meghatározó eleme: Diotima férje a Dr. Arnheimmel flörtölő feleségét tartja szemmel. Az árnyakkal teli kert talányos, mint Ulrich válasza a tanácsot kérő Diotimának: engedjen minden kísértésnek, ami jön.

Más alkalommal Ulrich barátja, Walter figyeli féltékenyen a függöny mögül a kertben Ulrichhal sétáló feleségét, a nagyon szép, ám természetellenes feszültséggel teli Clarisse-t, aki a Párhuzam-akció szempontjából különösen figyelemre méltónak tartja a Nietzsche és Moosbrugger között vonható párhuzamot. Ulrich és Clarisse kapcsolata mindenekelőtt intellektuális - Walter emiatt legalább annyira féltékeny, mint a feltételezhető érzéki vonzódás miatt.

Ulrich gondolataiba mélyedve megy éjjel hazafelé, amikor két kéz ragadja meg a vállát, s három rabló ront rá. Támadói agyba-főbe verik és kirabolják. A vérző, ájultan a földön fekvő férfit csaknem elüti egy citromsárga Bugatti, amelyből gyönyörű nő száll ki s viszi haza Ulrichot, aki magához térve kis előadást rögtönöz a megfontolás és a kudarc végzetes kauzalitásáról. Bonadea - vagy ahogyan később Ulrich nevezi: Bona Dea, "az én istennőm" - hamarosan visszatér, és valóban Ulriché lesz.

A Párhuzam-akció szellemi előkészületeit, a beérkezett javaslatokat kissé sommásan, szkeptikusan összefoglaló Ulrich megbotránkoztatja Leinsdorf gróf őfőméltóságát, mondván: egyedileg és önmagával még mindenki elégedett úgy ahogy, általánosságban viszont, valamiféle egyetemes oknál fogva senki sem érzi jól magát a bőrében, s úgy látszik, a Párhuzam-akció arra hivatott, hogy ezt az érzést napvilágra hozza.



Ulrich és Bonadea szerelmi játékait a ház előtti tüntetés nem, csak egy telefonhívás és egy sürgöny szinte egyidejű érkezése zavarja meg. A telefonban Clarisse lelkesült szóáradata Moosbrugger másodfokú tárgyalásának fejleményeiről számol be elragadtatással, a táviratban pedig ez áll: "Kedves fiam! Tudatlak bekövetkezett elhunytomról. A temetésem 1914. április 6-án lesz. Kérlek, mihamarabb utazz ide a házamba. A végrendeletemből meg fogod tudni további teendőidet. Számítok rá, hogy húgod támasza leszel ezekben a nehéz napokban. Apád."

Walter és Clarisse házasságának csődje Moosbrugger tárgyalását követően, a vacsoraasztalnál robban. Saját kapcsolatukról, Ulrich iránti szakmai és férfiúi féltékenységéről is csak a filozófia szintjén képes Walter kommunikálni, mígnem Clarisse vulgáris közbevetésekkel a végsőkig srófolva a feszültséget, kikényszeríti a kölcsönös őszinteséget, a filozófia mögé rejtett valódi érzések kimondását. "Te szereted őt?" - fogalmazódik meg végre nyíltan is a Waltert kínzó kérdés, és megsemmisítően sújt le Clarisse halk, szinte gyengéd válasza: "Nem akarok tőled gyereket."

Ulrich a külvárosi utcát, a holdfényt tükröző pocsolyákat kerülgetve sétál éjjel hazafelé. Déja vu élmény: a környék kísértetiesen emlékeztet arra, ahol Moosbrugger járt a film elején, s Ulrichot is leszólítja egy kendőbe bugyolált kis nőcske. "Nem fél, hogy megölöm?" - kérdezi Ulrich, s az okfejtését értetlenül hallgató nőnek pénzt ad. Hazaérve pisztolyt vesz elő, házában ugyanis több helyen ég a villany. Dolgozószobája ajtajában megtorpan: karcsú nőalak fekszik a díványon, Clarisse. Az asszony, miután röviden elmondja a férje és közötte történteket, intellektuálisan és szexuálisan egyszerre támad. Ulrich a meglepődésből felocsúdva elhárítja a vad közeledést.

Lovaskocsi kanyarodik be a kerti kapun. Ulrich leszáll, és meghatottan öleli magához a lépcsőn álló, kezét tördelő öreg szolgálót. Beviszik a csomagokat - apja házában vagyunk.
Húsz év után itt találkozik Ulrich először húgával, Agathéval, akivel a véletlen titkos rendelése folytán szinte egyforma ruhát vettek fel. Egymásra csodálkoznak, s kéz a kézben mennek be a felravatalozott holttesthez. Meghitten beszélgetnek, s Ulrich most veszi észre, hogy a szemközti fal komor kárpitján függő kép Agathét ábrázolja, fehér ruhás kislánykényt. Ez a kislány már többször felbukkant a filmben, talán Ulrich képzeletében.

Ulrich a kertben tornászik, selyem alsónadrágban, ahogy már láttuk. (Egy ilyen alkalommal tört rá megmentője, Bonadea.) Agathe a nappali csipkefüggönye mögül nézi. Leül a zongorához, és dallamokat improvizál Ulrich mozgására, groteszk kísérőzeneként, mintha némafilmet nézne az ablakon keresztül. Majd ismét a koporsó mellett látjuk őket, a végrendeletet olvasva. Apjuk meghagyta, érdemrendjeivel a mellén temessék el. Mivel az érdemrendeket vissza kell adni az államnak, szemrebbenés nélkül, idő előtt kicserélik az eredetiket az apjuk által csináltatott másolatokra.

A temetésen Agathe férje karján vonul, akit épp elhagyni készül. A testvérek tekintete találkozik s összevillan: Ulrich alig észrevehetően arra a zsebére mutat, ahová Agathe rejtette apjuk felöltőjén a harisnyakötőjét, játékos végső üzenetként. Majdnem hangosan felnevetnek.

Agathe és Ulrich fekete ruhában ülnek a nagy ebédlőasztal két végén és vacsoráznak. Agathét férje, aki már el is utazott, apjára emlékezteti. Gyerekkori emlékeket idéznek, fuldokolnak a nevetéstől. Egy ilyen nyomába erednek a kertben, a hajdan levágott és elásott körmöket, hajfürtöt keresgélve lámpásokkal, négykézláb. Túrnak a földben, kezük összeér. Ulrich zavartan pislant föl, és Agathe szemében olyan harmatos-friss csillogást vesz észre, amelyet mintha még nem rontott volna meg a nappal.

A testvérek a kisváros fölötti hegyekben kirándulnak, egymás gondolatait kóstolgatva, egymással ismerkedve a végső kérdésekre csábító tájban. A hirtelen jött eső elől menedéket nyújtó parasztházból kilépve Ulrich Agathe fülébe súgja: "Szerelmespárnak néznek minket." A hozzábújó lány nevetve jegyzi meg: "Akkor most meg kellene csókolnod!"Közvetlen közelről nézik egymást, bizonytalanul, zavartan, vágyakozva.

Ulrich álmatlanul forgolódik éjjel, amikor megszólal a telefon. Clarisse ellentmondást nem tűrően közli, meg akarja látogatni Moosbruggert, a befolyásos körökben mozgó Ulrichnak segítenie kell.

Friedenthal doktor, Clarisse és Stumm tábornok végigjárják a bolondokházát. Clarisse-t mint a klinika létesítményeit és berendezéseit tanulmányozó külföldi kolleginát mutatják be Moosbruggernek, aki döbbenetes változáson ment keresztül, mióta utoljára láttuk. Valaki lett, ünnepelt, híres személyiség, aki az esetéből általánosítható következtetéseket kutató orvosok diskurzusában maga is részt vesz, cellájában kártyázva az urakkal. Clarisse felismert küldetéstudatától vezérelve elhatározza, hogy vagy ápolóként, vagy betegként, de bekerül az intézetbe.

Agathe és Ulrich együtt reggeliznek. Ulrich fölveti: költözzenek össze, személyes szabadságukat szerelmi ügyekben természetesen megőrizve. "Én amúgy is egyedül élek, te pedig válni akarsz..." - összegzi a helyzetet. Agathénak erről mindjárt eszébe jut a végrendelet, s szemrebbenés nélkül meghamisítja azt, kirekesztve belőle férjét.

A könyvtárszobában meghitt lazaságban könyveket bújnak, olvasgatnak. Agathe a VII. századból származó törvénykönyvet lapozgatva morális kérdésekkel bombázza Ulrichot, a filozófiai síkról minduntalan a köznapi életre lefordítva a problémákat. "A szent élet útjai"-val ismerkedő Ulrich fölolvas Agathénak, aki egyszer csak fölpattan, kirohan a szobából és elbújik a padláson. Ulrich az ajtón keresztül nyugtatgatja, a külső és belső világ határvesztésének és határtalanságának érzéséről beszél, szerelem és misztika közös jegyeiről. "Nekem az első férjem jutott eszembe Ulrich, amikor fogtam a kezedet" - válaszol bentről Agathe hangja. Ulrich megsemmisülten áll a létra tetején.

Kerti parti Bécsben -már leszálló ágában van az álarcos bál. Ulrich egy fa mögül a pázsitba szúrt fáklyák lobogó fényét nézi, amikor nagynénje, Diotima lép mögé napóleoni ezredes jelmezben és maszkban. Az asszony szemében könnyek. Bolondos látvány ez a nagydarab, síró tiszt, de nagyon szép is. A készülő zokogástól képtelen válaszolni Ulrich kérdésére, hogy mi a baj. "Itt nem beszélhetünk, hadd vigyem máshová. Ha megengedi, például hozzám"-mondja a férfi.

Fiáker kanyarodik Ulrich háza elé, a férfi kisegíti Diotimát, és összeölelkezve jönnek be a házba. Diotima féltékeny Arnheimre, Ulrich erre rögtön rátapint. Az asszony enyhén részeg, hol a kardja markolatát szorongatja, hol a hajába túr. "Maga az egyetlen, aki előtt nem szégyellem magam, mert maga olyan rossz ember. Mert sokkal rosszabb, mint én" - szegezi kirántott kardját Diotima a férfi torkának. "Nem is tudja, milyen rossz vagyok" - válaszol Ulrich, megragadja a nő egyenruháját a nyakánál, lependeríti a földre, dulakodnak. Diotima egyszer csak nagyot sóhajtva megadja magát, hagyja, hogy Ulrich tetszése szerint töltse rajta kedvét. "Nem zavar, hogy egy másik nőt kívánok benned?" - kérdi Ulrich, mire Diotima: "Én is egy másik férfire gondolok". Ennyi hangzik el csupán...

Bonatea Bugattija áll meg a ház előtt, az asszony vidáman kiabálva hívogatja Ulrichot, aki kialvatlanul, sápadtan, torzonborzan jelenik meg az ajtóban. Bonadea kiszökken a kocsiból, kedveskedni próbál, de a férfi elutasító. "Szakítani akarsz velem?" - kérdezi a nő elfátyolosodó tekintettel, amikor az ajtóban megjelenik Diotima, ha lehet, még Ulrichnál is csapzottabban. "El tudnál vinni egy darabon?" - szólítja meg Bonadeát, és beül a kocsiba. Bonadea arcán végiggurul egy könnycsepp. Ulrich megfordul, és elsétál a kertbe. Bonadea beül Diotima mellé, aki cigarettával kínálja. Ülnek némán a kocsiban és dohányoznak.

Ulrich levelet fogalmaz Agathénak. Megjelenik a képről ismert, s korábban már látott fehér ruhás kislány, mintha csak a megszólításra válaszolna. Ulrich a "Tedd" vagy "Ne tedd" illetve a"Jó" és a "Rossz" kategóriájáról próbálna elmélkedni, ám a kislány minduntalan megakasztja: "Akkor most beleihatok a borodba, vagy nem? "Víz és bor jó és rossz keveredésének szemléltetőjévé válik, "fröccsé" a kislány konklúziójában, aki megunván bölcselkedését, dobálni kezdi a babáival Ulrich-ot. A férfi elvesztvén türelmét fölugrik, de mire a szoba közepére ér, a kislány eltűnik a babáival együtt.

Agathe apja házában ül a nappaliban, és Ulrich levelét olvassa: "A világ tehát két lehetőség között választhat: vagy a maga bénult morálján megy tönkre, vagy nyughatatlan immoralistái révén." Agathe körül utazóládák, kofferek, könyvek dobozokba csomagolva, gyerekkori babái, vele szemben a fehér ruhás kislánykori festmény és kicsit távolabb egy tükör. Agathe fölpillant, nézi magát a tükörben. Leveszi nyakláncáról az első férjét ábrázoló medaliont, és bedobja az egyik utazóládába. Az apja íróasztalában talált méregfiolát fűzi helyette a láncra.

Ulrich házának udvarán teherautók állnak, munkások rakják le a bútorokat, ládákat, kofferokat. "A nagyságos asszonyt kérdezze a fiatalúr!" - igazítja el az öreg szolga a csodálkozó Ulrichot, aki fölszaladva a lépcsőn nyitott bőröndök, szétszórt ruhák között talál a csuromvizes, fürdőköpenybe burkolt Agathéra. Alig tudják leplezni örömüket. "Eladtam apa házát, és arra gondoltam, lakhatnánk együtt egy darabig. Hiszen testvérek vagyunk!" - adja okát váratlan érkezésének Agathe. Különös bódulat keríti hatalmába őket, csak állnak és nézik egymást. Aztán a lány bizonyul erősebbnek: "Már itt sem vagyok!" - nevet fel tettetett könnyedséggel, és eltűnik a szobájában. Ulrich a dolgozószobájába siet, lemezt tesz föl, italt tölt, a tükör elé áll, és italba mártott ujjával megpróbálja saját tükörképére rárajzolni Agathe profilját. Az ajtóban Bonadea jelenik meg. A férfi a szomszéd szobában alvó húgára hivatkozva elküldi. Bonadea hitetlenkedik, zokog, jelenetet rendez. "Elhatároztam, hogy hosszú ideig nem szeretek nőt másként, mintha a húgom volna." - próbálja megértetni magát Ulrich. Bonadea elhúzódik tőle, úgy néz rá, mintha most látná életében először. "Micsoda perverz vagy te!" Sarkon fordul és távozik.

Montázs mutatja be Agathe és Ulrich új életét, játékos formában, valamelyik Strauss valcer hangjaira. Rendezik át a lakást, felváltva ütik Ulrich boksz-labdáját, bálba készülnek, Ulrich segít begombolni Agathe ruháját, a lány köti meg Ulrich nyakkendőjét. Diotima bálján Ulrich a szeme sarkából a táncoló Agathét figyeli. Együtt ülnek a kertben, bicikliznek a parkban, Ulrich alig tudja elkapni a kormányt elengedő Agathét. Kurjongatva száguldanak lefelé egy kanyargó hegyi úton, melynek végén tisztás van kis tóval. Még sikítani sincs idejük, mindketten belezuhannak a vízbe.
Egy bokor két ellentétes oldalán szárítkoznak meztelenül. Ruháik az ágakon lógnak. A gyerekkorukról beszélgetnek, amikor természetes volt egymás meztelenségének a látványa. Ulrich beugrik a vízbe, Agathe utána. Fröcskölik egymást, lebuknak, és szinte egyszerre nyitják ki a szemüket a víz alatt. Tempózó végtagjaik mintha egy pillanatra gyerekkori alakjukat vennék föl. Ösztönösen egymás felé úsznak, megfogják egymás kezét. Előbukkannak. Most meg kellene csókolniuk egymást, mindketten pontosan érzik. Agathe ellöki magát Ulrichtól, és elúszik.
Újra a parton ülnek, a bokor két oldalán, nézik a tavat némán.

A testvérek Diotima estélyére készülődnek. Ulrich lábujjhegyen húga mögé lopódzik, karjával körbefonja, gyengéden magához szorítja. Kíváncsian néznek egymás szemébe. Ulrich sarkon fordul, átmegy a dolgozószobába, és telefonon lemondja az estélyt.
Ülnek a szobában, és nem tudnak mozdulni. A döntés megtörtént, ettől kezdve nem érdekli őket semmilyen tilalom, de valami még hatalmasabb vágyakozás nyugalmat parancsol nekik.

Ulrich a dolgozószobája kanapéján alszik, amikor megszólal a csengő. A kapuban Rachel áll, Diotima cselédje, mellette batyu, segítségért könyörög. Zokogva beszél Diotima és Bonadea különös együttléteiről, furcsa könyveikről, amelyekben mindenki meztelen, valami libertinizmusról, egy külföldi márkiról, bonyolult pozitúrákról, s hogy őt is kérték, vetkőzzék le, majd amikor meglátták domborodó hasát, Diotima különös lázba jött, még vadabb lett, amit már nem lehetett elviselni...

Szűk külvárosi utcán konflis áll meg. Ulrich lesegíti Rachelt és belékarol, így vágnak át a koldusok és nyomorékok tömegén. Nyomorúságos szoba-konyhába vezeti őket egy öregasszony. "Köszönöm szépen a segítséget, nagyon jó lesz itt nekem"-- hálálkodik Rachel. Ulrich pénzt ad neki, és megígéri, hogy kitalál valamit.
Ulrich kiugrik a háza előtt a konflisból, fölrohan az emeletre, föltépi a hálószoba ajtaját - megkönnyebbülten látja, hogy Agathe ott van. "Ne haragudj, csak úgy megijedtem, hogy elmentél" - szabadkozik.

Ulrich a sötét kertben bolyong, Agathe a nappaliban zongorázik. Szétszórt üvegek, könyvek mindenütt, csikkel teli hamutartók és a befejezetlen átrendezésből származó felfordulás. "Úgysem érsz utol!" - incselkedik a fehér ruhás kislány a fák közül. Lövések dörrennek. Agathe fölkapja a fejét, Ulrich áll vele szemben kócosan, eszelős tekintettel, és lövi a zongorát. Nézik egymást. Ulrich Agathéhoz lép, óvatosan húga hajába túr: "Meg kellett tennem. Ugyanígy kész lennék szétlőni a tükröt, ha éppen nézegetnéd magad benne..." Észre sem veszik, és már csókolják, simogatják, vetkőztetik egymást. Lehemperednek a szőnyegre, az asztalka felborul, rájuk zúdul könyv, tálca, borosüveg, poharak. Ez hirtelen kijózanítja, visszarántja őket a köznapi valóságba.

Walter kopár műteremben ül, az üres vászonra meredve. Beviharzik Clarisse azzal az ötlettel, hogy hozzák ki az elmegyógyintézetből Moosbruggert ápolásra. "Rettenetes dolog azonosulni az őrülettel, de ez a zseniális döntés!" - Clarisse mintha maga is azonosult volna az őrülettel. "El tudod képzelni Jézust bányaigazgatóként? Vagy műemlék-felügyelőségi tisztviselőként?" Walter magánkívül ront Clarisse-ra, verekedve, trágárságokat üvöltve leteperi és megerőszakolja. Clarisse kibotorkál az előszobába és Ulrichot hívja, segítséget kérve.
Ulrich érkezik, belép a műterembe. A vérző, tépett Walter ránéz, könnyek csillognak a szemében, nem tud megszólalni. Ulrich a kertben megtalálja Clarisse-t szinte teljesen meztelenül, véresen, remegve. Mellé térdel. Clarisse Moosbrugger megmentését tervezgeti, párhuzamot vonva a kéjgyilkos és Walter vagy Ulrich között. Megígérteti Ulrichal, hogy segít. Kis kenyérdarabkát vesz elő szakadt ruhája zsebéből, és megosztja Ulrich-hal.

Ulrich otthon nem találja Agathét, csak egy papírlap hever a földön, ezzel a két szóval teleírva: "nem szabad, nem szabad, nem szabad..." Ulrich összetörve ül a bejárat küszöbén.

Agathe leül egy sírra a temetőben, és a nyakában függő méregfiolát forgatja, nézegeti. Egy férfi lép mellé, Lindner, udvariasan bemutatkozik és felajánlja segítségét.

Stumm tábornok valósággal rátör a hálószobában félrészegen heverő Ulrichra. Stumm moslyogva dobja félre Agathe otthagyott fehérneműjét, és diadalmasan újságolja el, hogy meglelte a Párhuzam-akció eszme-koronáját, vagyis megtalálta az irányeszmét, a vezérgondolatot, amely megszünteti a társadalmi feszültségeket, ismét gyerekszülésre ösztönzi az anyákat, megerősíti az alattvalói gerincet, célt ad az ifjúságnak, kijelöli a jó és a rossz határmezsgyéjét s helyreállítja az Isten által mozgásba hozott világrendet: a megoldás tehát a háború -de ezt már Ulrich mondja ki, Moltkéra hivatkozva, Stumm legnagyobb bánatára.

Rachel rémülten ül szoba-konyhájában. Kint rémséges ordítozás, az egyik lakásból égő férfi ront ki, felesége benzines kannával a nyomában. Clarisse lép be a szobába, megnyugtatja, hogy Ulrich küldte, és bankjegyköteget tesz az asztalra.

Clarisse berohan Ulrich házába, és magával ragadja a félrészeg Ulrichot, mondván: "megyünk és kiszabadítjuk Moosbruggert".

Clarisse és Ulrich - utóbbit némileg támogatni kell - meglátogatják Dr. Friedenthalt az elmegyógyintézetben. Clarisse egy alkalmas pillanatban elemeli a kulcstartót, majd a mellékhelyiségbe távozik. Az utána induló Friedenthal doktort Ulrich tartja szóval. Clarisse a folyosó egy sötét zugában fehér köpenyt halász elő táskájából és fölveszi. Különböző trükkök segítségével eljut Moosbrugger cellájáig. "Most hagyjuk a részleteket" -inti le az udvarias csevegésbe kezdő kéjgyilkost. "Azért jöttem, hogy kiszabadítsam. De a szabadságnak van egy kis ára". Moosbrugger sztárgyilkoshoz illő eleganciával érdeklődik a feltételekről. Clarisse gyorsan sorolja, mi mindent kell tenni külseje megváltoztatása érdekében: "Befestjük a haját, levágjuk a szakállát és a lábát." A némileg meghökkent Moosbrugger kis alkudozása után jobb lába levágásában egyeznek meg.

Rachel nyomorúságos szállásán pokrócot feszít ki két ápolónő, mögötte felállítják a tábori műtőasztalt -készülődik a sebész és az asszisztencia. Nyílik az ajtó, és belép Clarisse Moosbruggerrel, aki nagy művészhez illő gesztusokkal érkezik.
Megkezdődik a pokróc mögött a műtét, melynek végeztével Clarisse, hóna alatt Moosbrugger újságpapírba csomagolt lábával, távozik. Az ápolók villámgyorsan összecsomagolnak, az ájult kéjgyilkost az ágyra fektetik. Az orvos egy csomagot nyújt át Rachelnak: "Ez egy bőr tok, amit a csonkra kell szíjazni. Megtalálja benne a használati utasítást." Rachel bevizezi zsebkendőjét és megtörli az alvó Moosbrugger homlokát.

Clarisse eszelős tekintettel ront be Walter műtermébe, és a vörös bársony pulpitusra csapja Moosbrugger levágott lábát: "Ezt fesd le!" Walter döbbenten néz, kezd rájönni, miről van szó.

Agathe Lindnerrel sétál a Kunsthistorisches Múzeum hatalmas termeiben. A meztelen test szépségéről beszélgetnek. Lindner félreérti Agathe egy gesztusát, és felajánlja testvéri szeretetét, amit a lány Ulrich iránti érzéseire hivatkozva elutasít. Lindner megbotránkozik.

Moosbrugger lábadozik Rachel szoba-konyhájában. Férfiként is közeledik a kis cselédhez, aki nem utasítja vissza.

Agathe a hálószobában talál rá Ulrichra, aki ruhástól alszik az ágyon. Agathe mellé térdel, karjaiba szorítja. Ajkai először zárulnak fivére szájára maradéktalan nőiességgel. Ulrich fölébred, szenvedélyesen visszacsókolja testvérét. Agathe levetkőzik, majd Ulrichot is levetkőzteti. Összegabalyodnak a végtagjaik, ők maguk kicserélődnek, egymásba költöznek. Fények villannak, fehéren izzik föl a testük.

Tengerparton futnak meztelenül, kiáltoznak őrült madarakként a testvérek. Szikla tetején jelennek meg és a mélybe vetik magukat. Puhán, hangtalanul merülnek el a habokban, amik magnéziumfénnyel izzanak föl. Agathe hunyorogva ül az üres szállodaszobában. A vakító fényből a fehérruhás kislány bontakozik ki. Agathe végignyújtózik az ágyon. A lepedő és a párnák puha résein keresztül hegyi útra látni, ahol Ulrich jön fehér öltönyben, szalmakalapban. Majd a hegyi úton Agathét látni fehér ruhában, szalmakalapban, és Ulrich hempereg az ágyban meztelenül. Egymáshoz csapódnak a dombtetőn, mint az üstökösök, és összegabalyodik meztelen testük az ágyon, mint az anyaméhben.


Rachel megszüli Szolimán gyermekét. Moosbrugger vezeti le a szülést, ügyetlen, rendkívül izgatott, szeretne tökéletes bábaként segédkezni. Ölében az apró, kékeslila, ráncos, bömbölő csecsemővel sírva fakadt. Gyöngéden teszi a gyereket Rachel mellére. Már mindhárman zokognak.

Walter lázasan festi a már oszlásnak indult lábat. Legyek, böglyök zümmögnek a műteremben, minduntalan Walterra szállnak, aki nem is vesz róluk tudomást lázas ihletében.

Clariss bőröndjei az ülésen, ő maga a poggyásztartó hálójában kuporogva utazik a vonaton. Mikor belép a kalauz, jegyével megcsiklandozza a fülét. "Békakirály!" - suttogja.

Clarisse megérkezik a tengerparti szállodához. Köszönés nélkül kinyitja a vendégkönyvet, és rögtön megtalálja amit keres. "29. szoba: Ulrich Klenner, Agathe Klenner. Beköltözés: 1914. június 23." Agathe neve át van húzva. Clarisse ellentmondást nem tűrően leveszi a 29-es kulcsot. Az emeleti folyosón kinyitja a 29-es szoba ajtaját. Ulrich a fal mellett fekszik iszonyatos állapotban. Apró tárgy csillog mellette. Clarisse felülteti, lefejti róla a ruháját és elkezdi nyalogatni róla a koszt.

Walter próbál elbúcsúzni Ulrichtól és Clarisse-tól egy apró szigeten, ahova elvitte őket. Ulrich kifejezéstelenül mered maga elé a konyhában ülve, Clarisse kövekből és madártollból jeleket épít a homokba.
Mikor Walter motorcsónakon távozik, kis páncélos járőrhajó érkezik a szigetre. Két katona lepakol egy géppuskát, néhány ládát. Ásni kezdenek.

Ulrich egyedül sétál a szigeten, Clarisse kövekből épített apró üzeneteit nézi. A minduntalan felbukkanó majd eltűnő fehér ruhás kislány fejti meg őket.
A katonák időközben szabályos kis lőállást építettek ki. Ulrich a szomszédos sziklán észreveszi a már sokszor látott jelet: két kavicson egy toll. De most mellette van egy apró csillogó tárgy: Agathe méregfiolája.
A fehér ruhás kislány hangján szóló megfejtés szerint "ez azt jelenti: látni vágylak, gyere hozzám, gyorsan, mint a madár, de megtalálni nem fogsz."